Szomorú Vasárnap - Játékosok alkotásai

Alább olvashattok pár játékos virtuális tollából való irományát, amik a februári játék utáni hetekben készültek, és a Szomorú Vasárnap ihletett meg. Ezek szigorúan OUT-os információk, a karakterek nem tudnak róla. Élvezzétek, és köszönöm minden beküldő munkáját!

Emma nővér könyörgése

Testvéreim az Úrban!

Azért jöttem most hozzátok, hogy tanúságot tegyek előttetek. Mert igaz minden amit halottatok, igaz, de vajon melyik fületekkel hallgattátok? A testével vagy a lélekével? Pál írja a Korintusikahoz címzett első levelében: "Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk. Erről beszélünk is, de nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Lélek tanít, lelki embereknek lelkieket nyújtva. A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie."

Most ne csak az emberi fületeket nyissátok ki, hanem a lelkit is, hogy az én számon keresztül Isten szava jusson el hozzátok.

Mert mi is történt? Egy hatalmas erő lesújtott a városunkra, s kétszáz lélek távozott. Valóban, a halál szörnyű, nem csak egy emberé, de kétszázé kétszázszor szörnyűbb. Ám nyissátok ki a szemeteket, nem csak a testét, de a lélekét is. Talán nem sújt naponta a háború százakat? Talán nem halnak éhen, szomjan, gyógyítható betegségben százak a világon minden nap? Azt mondjátok "eljött a gonosz közénk", én azonban azt mondom, a gonosz mindig is itt volt, itt járt köztünk.

Az önzésben, a közömbösségetekben. Hatalmas erőről beszéltek? Ugyan mi egy épület leomlása az özönvízhez képest? Mi pár kiló arany a lelkek megteremtéséhez képest? Isten hatalmas, hatalmát bizonyította évezredeken keresztül, s csak az kételkedik aki sosem olvasta a Szentírás szavait. Ám Isten Jóságos is. Most azt kéri tőletek általam: gyakoroljátok a Szeretetet. Mert eljőnek hamis istenek hamis prófétái majd, hogy kétséget ébresszenek a szívetekben.

"Álljatok ki tehát: derekatokra csatoljátok a tisztesség övét, öltsétek magatokra az igazság páncélját, lábatokra húzzátok a békesség evangéliumának hirdetésére a készség saruját. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, amellyel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek föl az üdvösség sisakját és markoljátok meg a lélek kardját, ami Isten igéje. Esedezzetek szüntelen bensőséges könyörgéssel és imával a Lélekben. Legyetek éberek és állhatatosak az összes szentekért mondott imádságban. Értem is imádkozzatok, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, és amikor megnyitom ajkamat, bátran hirdessem az evangélium titkát, amelynek a bilincsekben is hírnöke vagyok. Hadd hirdessem bátran, amint kötelességem. "

Mert úgy szóltam az elején, tanúságot jöttem tenni. Tanúságot oly dolgokról amik elmével fel nem foghatóak, szemmel meg nem láthatóak. Azt kérdezitek talán, én miért nem félek? Mert csak az ismeretlentől félünk, s én tudom a valót. Mert ott voltam, mert láttam. Meghaltam, de élek, azért jöttem vissza a halálból, hogy Isten a számmal szólhasson hozzátok: Térjetek meg, térjetek meg őszinte szívvel. Kérdezhetitek: ez hogyan lehetséges? Mert a világ több mint amit ismertek, mert nem nyilatkoztatta ki senki nektek mindezidáig.

"Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. 12. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. 13. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet."

Mióta visszatértem Isten akaratából s az Ő végtelen kegyelméből kóbor szellemeket segítettem a Trónja elé, jártam a Sötétségben, és láttam hatalmasságok bukását. Tanúja és előidézője voltam egynek. Új kornak vagytok tanúi testvéreim, új tudásnak kerülhettek birtokába, ha nem zárjátok be a szívetek. Páran hazamentek, és talán így kiáltotok: Istentelen beszéd ez. De lesznek akik meghallják az Úr szavát az apostolok lelkisége által.

Nem vagyok más mint az Úr szolgálója. Nem parancsolom nektek hogy tegyétek ezt vagy azt. Azt mondom csupán: Kövessétek az Ő útját a szeretetben. Minden nap este 6-tól hívlak titeket, imádkozzunk együtt a Miasszonyunk rózsáit a Patronában. Terjesszétek ezt egymás között, terjesszétek protestáns testvéreink között is, mert ez a megbékélés és nem a széthúzás ideje.

Caesia - Vers az Időhöz

Néha rohan,
Néha szalad,
Olykor meg-megáll.
Van az úgy, hogy Lassan telik,
Máskor tovaszáll.

Mi, az élők,
Kiknek az ő csókja lehet átok vagy áldás,
Célunk más sincs:
Belőle többet nyerve várni a megváltást. 

Ők, a holtak,
Kik többet nem érinthetik örök szépségét,
Mást sem tesznek:
Mozdulatlan figyelik lelkük enyészetét. 

Néha tenger,
Máskor folyó,
Relatív sok helyen,
Van, hogy lefagy,
Sőt, elborít,
Ő a vad végtelen.

Arnold kétségei

 Véget ért?

Sötétség. Félelem. Jön. Az üres sötétség ásít felém. Karmával értem nyúl. Itt fogunk veszni… mint a látomásban. Néma sikolyra nyílik szája. Elfog minket emészteni, mintha sose lettünk volna. A sötét üresség… talán jobb is lett volna, mint újra meghalni. A békés üresség, a semmi. Talán akkor véget érne kínzásom, de az életösztön erősebb.

Fegyver dörren, fény támad. Megreng egy épület. Egy legionárius, egy keresztes lovag, egy muskétás… Az ég megnyílik üvöltve, halálfélelemtől hörögve, és sikítva megnyílik az ég. Majd mint kakas a felkelő napban újra felsikít… kicsit szelídebben mint az előtt. Felriadok ahogy kirepülök az ablakon. Beverem a fejem az asztal lapjába. Elaludtam. Ismét.

Egy fekete fehér macska… monokróm… mennyi az idő? Súlyos brokát függöny nem engedi be a kinti fényeket. Felkelek, feltöltöm a félig üres tálat. Fáradt vagyok, elnyűtt, és sérült. Három emelet súlya nehezedik rám. Fájlalom a mellkasomat…

Túléltem de milyen áron? Érek ennyit? Fel érek 178 másik ember életével? Mi vagyok én? Ki vagyok én? Nincs nappalom nincs éjszakám. Ostrom állapot van… pont mint Szarajevóban… pont mint tavaly. Azt hittem megmenekültem a pokolból. Valóban eljöttem onnan és ez nem csak egy újabb kínzás?

Szinte hallom ahogy nevetnek… mint csapdába esett egér egy labirintusban. Nézik ahogy ostoba módjára keresem a kiutat. Van kiút? Visszaülök. Egy fáradt kövér sündisznó hever ólom üvegpárnáján. Monokróm felugrik az ölembe és dagaszt az ölemben. Dorombol. Valószínűleg érzi… vagy nem. Jobb azt hinni, hogy igen. Hogy nem gondol hentesnek és gyávának. Hogy nem látja a vért a kezemen. A monitor fénye halvány hideg fénnyel világít. Egy jelentés. Zavaros az egész…

Mégis mit írhatnék? Hogy sajnálom? Hogy nem ezt akartam? Az isten szerelmére, még csak azt se tudják mi történt! Nem érzik a súlyát annak ami körülöttük van! Vakok a világra és most félnek, mert a sötétből a fénybe(?) léptek és felismerték mekkora a tér. Csapdában vannak. Jobban mint én. Én legalább tudom, hogy csapdában vagyok. A megváltásért jöttem vissza, hogy jót tegyek, hogy végre hajtsam a lehetetlent, megváltoztassam a sorsomat. De sose voltam még ennyire messze Istentől… “Isten” mi is pontosan? Ki is pontosan? Mi van a fényben? Sose juthatok el oda.

 Kitörlöm. Ütemesen, türelmesen villog a kurzor. Vár. Monokróm elhelyezkedett és elaludt. Az ő álma nyugodt. Legalább az övé… három nap telt el. Mikivel végzett a NATO? Mit mondott? Mit mondhatnék neki? Fel se tudom hívni… hogy elmondjam, sajnálom… hogy nem ezt akartam.
Nincs mentségem… A fiókból előkerül egy pisztoly, és egy golyó. Betöltöm és kibiztosítom. Megnyugtat. Leteszem az asztalra magam mellé, a sörös üvegek mögé. Megírom a jelentést. Egyet a központba és kihallgatást kérek, egy másikat a központi hírszerzésnek. Ott is egy találkozót kérek az ezredestől. És egyet Mikinek, hogy találkozni akarok vele. Hogy beszélni akarok vele is. Hogy elakarom mondani, hogy mi történt. Aztán döntsön a felsőbb hatalom. Igazából nincs veszíteni valóm, de ennyivel tartozom.

A fegyvert vissza teszem a fiókba. Nem leszek gyáva. Nem menekülök el. Az e-maileket elküldöm. Ülök a sötétben és várom a reggelt, ami talán sose jön el. A sötét függönyök nem eresztik át. Ülök és kapaszkodom a valóság utolsó megmaradt szilánkjába. Simogatom puha bundáját, követem légzését, kitapintom szívverését. Élet. Milyen apró, milyen törékeny. Milyen védtelen és milyen nyugodt… Békés. Mit sem tud a világról, és annak viselt dolgairól. Bár ilyen lehetnék. De nekem csak félhomály jutott. A lemenő nap vakító fénye. Az alkonyat és a homály. Tudom, hogy mi lesz a vége.

Rólam már levette a kezét. Az élet már kitaszított magából és nehezen tűr meg. Minden alkalmat megragad, hogy vissza rúgjon oda, ahonnan jöttem. Minden alkalmat megragad, hogy emlékeztessen rá. Mert hát oda fogok vissza térni, mind tudjuk… egyáltalán eljöttem onnan valaha is?

Néró hitvallása

Három dolog tört el ott, 

Eljött hát az új világ,

Arany Deák lett legott, 

Mert az Ember vért 

kívánt.

Törött kardon piros vér,

Gyötört szíven mit se ér,

Kedves ágát vitte szél,
Nincs tovább a
szabályok megszűntek, 

Égjen a világ. 

A Korok szele él.